Szertorna Svábhegy, gyerektorna 12. kerület

12. kerületi mozgásközpontunkban a gyermek szertorna oktatásával és egyéb sportfoglalkozásokkal foglalkozunk, amihez a több éves szakmai tapasztalatunk adja az alapot svábhegyiek számára. A gyerektorna foglalkozások során a kicsik fokozatosan sajátítják el az egyes mozgásformákat, hisz a szertorna óráink egymásra épülnek. Gyermek szertorna programunk egyedül álló módon a gyermeki fejlődés összes aspektusát figyelembe veszi, értjük ezalatt a fizikai, érzelmi, szellemi és értelmi szempontokat is. A gyermek szertorna foglalkozások célja az egészséges önbizalom kialakítása a gyerekekben, melynek alapköveként a motivációt és a pozitív megerősítést használjuk. Amennyiben most keresi a megfelelő tornát a gyermekének és elgondolkozott már a baletten, látogassa meg honlapunkat vagy érdeklődjön elérhetőségeinken! A gyermektorna számos lehetőségével várjuk a kisebb és nagyobb gyermekeket egyaránt! A gyerektorna mellett kiemelkedő figyelmet kap központunkban a gyermek karate is, melyet akár verseny szinten vagy épp hobbi szinten is űzhetnek a kicsik. A karatézni vágyókat 5 éves kortól várjuk a 12. kerületben.

Svábhegyi mozgásközpontunk elsősorban az 1-12 éves korosztályt várja sportfoglalkozásokkal, amiknek célja a felfedezés, a mozgás és a kitartó munkával járó siker megismertetése. A színes, barátságos és biztonságos helyszín erre remek lehetőségeket teremt, melyet a gyermektársaság motivál. Világszínvonalú felszereléseink csakis GYMNOVA eszközök, amik nem csak a hazai hanem külföldi gyermekeket is várják mozgásközpontunkban! Foglalkozásainkkal lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekek szórakozva mozogjanak, akár a szertornán akár a gyerektornán a 12. kerületi központunkban!